Monthly Archives: augusztus 2015

Mélyponton a viszony

Csoportos kiállítás
2015. augusztus 9.

Vajda Lajos Stúdió Pinceműhely
Megnyitó: 2015. augusztus 9. 18 óra
Megnyitja: Novotny Tihamér művészeti író
Performance: feLugossy László és Szirtes János
DJ: Spacecowboy, Wangmo
Visual: Visualhazard
Megtekinthető: 2015. augusztus 9-től augusztus 30-ig

plakát2_70x100

Print

Novotny Tihamér

Mélypont a viszony
Vajda Lajos Stúdió Pinceműhely, 2015. augusztus 9 – 30.

„2015. augusztus 9-től 30-ig csoportos kiállítást szervezünk (hasonlóan a 30-40 évvel ezelőtti és az elmúlt évek hagyományaihoz – “Űrkőkorszaki Csont és bőr”, „Aktok”, „Gravitáció”, “Földöntúli kapcsolatok”,  “Gátlástalan Tisztaság Speciális Bizonytalanság”, “Energia és ellenérték”, “Neofoton”, “Abszolút fal”, “Fétis, tabu, ereklye”, stb. –, amelynek tematikája: “Mélyponton a viszony”. A kiállításon bárki részt vehet, aki a témában művet hoz létre, vagy a témához kapcsolódó művel rendelkezik” – hirdette a Vajda Lajos Stúdió felhívásának e jelenlegi tárlatot létrehozni kívánó legújabb szövegrészlete.
Tehát „mélyponton a viszony” – így, ezzel a kertelés nélküli szókapcsolattal igyekszik tematizálni önmagát, a közösségét, a vendégeket és a közönséget a meghalni még mindig nem akaró, sőt, most már azt kell, hogy belássuk, az újra és újra felfrissülő, korban is permanensen fiatalodó Vajda Lajos Stúdió. Amely a jól bevált szabad beadásos kiállítások sorába, most egy újabbat illeszt, egyrészt a szabadságtradíciót megerősítendő, másrészt, hogy tudassa a világgal, nemcsak „mélyponton a viszony”, de az emberi viszonyok is a mélyponton vannak. A jelenség, a probléma meghatározása tehát legalább annyira általános, mint amennyire személyes, hovatovább be kell vallanunk magunknak: egyben örök is. Örök, általános és egyedi is, csak talán most egy kicsit súlyosabban érezzük ennek a mélypontnak a terhét.
„Nem tudsz élni rendesen, elporladás mentesen” – állít falhoz bennünket feLugossy László egyik művének közhelyszerű, mégis szokatlan megfogalmazású, fordított logikájú igazságfelirata, amelyben – „oh, oh, oh” –, visszaköszön a hajdani „Milarepa-verzió” dalszövegének gondolata. Mert ugye ő volt az a buddhista szerzetes, aki már életében (többször is) képes volt a romolhatatlan testté, azaz a szentté válásra.
„…elegem van mindenből. Nem akarok élni. Utálom az összes felszínes embert, és hogy senkim sincs…” – olvashatjuk Papp Ildikó párnás installációjának egyik „árucéduláján”.
Tulajdonképpen ez a két példa elég ahhoz, hogy belássuk: az egész kiállítás ennek az egyedi és általános és örök – csak most talán egy kicsit súlyosabb (!) – emberi és társadalmi, kulturális és politikai, gazdasági és környezeti, ökológiai és vallási, tudati és lelki, elidegenedési és elszemélytelenedési, atomizálódási és alkonyi mélypontnak az igen találó gyűjteménye. Kicsiben tehát, mintegy a művészeti és alkotásszociológiai értelemben vett mintája annak a nagy zűrzavaros és válságos egésznek, amelyben a mindennapi világunk emberre vetíthető nehezen összerakható arctorzulatát ismerjük fel. Voltaképpen az egész kortársi művészet leginkább erről a válságtünetről beszél.
A szemlélőnek sokszor az az érzése, hogy itt, ebben az elképesztően sokszínű és sokrétű vizuális szcénában, ebben a negatív világépülésben, ebben a totális elsötétülésben, mintha elveszni látszana, mintha meghalni készülne maga az ember. Vagy mégsem? Mert az embernek minden tiltakozó vagy az ördögöt a falra festő, siránkozó és lemondó, problémafeltáró vagy becsületsértő, ironikus vagy szentségtörő, blaszfémiás és vallásgyalázó, kifigurázó és megbíráló, eltorzító vagy elgondolkodtató gesztusában ott bújik, ott rejlik igazságkeresésének, megújulni vágyásának, új életrend szerinti újjászületésének merész vagy óvatos, határozott vagy bizonytalan, felforgató vagy bölcs megnyilvánulása.
Erről az állapotról nekem Pilinszky János egyik a kiállítás hívószavával összevethető verse jut az eszembe, amelynek a címe A mélypont ünnepélye. Ez a költemény a szerző Szálkák című kötetében jelent meg, annak is a Monstranciák jelölésű ciklusában, amelynek keletkezési dátuma –1971–72 – körülbelül egybeesik a szentendrei Vajda Lajos Stúdió megformálódásának és kialakulásának időszakával.
Ennyit a feltételezhető előtörténetről vagy előjátékról, a párhuzamos idők mozgásáról!
Maga a vers pedig így hangzik:

Az ólak véres melegében
ki mer olvasni?
És ki mer
a lemenő nap szálkamezejében,
az ég dagálya és
a föld apálya idején
útrakelni, akárhová?

Ki mer
csukott szemmel megállani
ama mélyponton,
ott, ahol
mindíg akad egy utolsó legyintés,
háztető,
gyönyörü arc, vagy akár
egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat?

Ki tud
nyugodt szívvel belesimúlni
az álomba, mely túlcsap a gyerekkor
keservein s a tengert
marék vízként arcához emeli?

Posted in Archív | Mélyponton a viszony bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva